A minap találtam egy ez évi bejegyzést, de annak ellenére, hogy az 1970-es nemzedék 2005-ös kutatási eredményeiről szól, mégis még mindig aktuálisnak, illetve elgondolkodtatónak tűnt nekem, így bejegyzem én is, idézve.
TÚL JÓL ÉREZZÜK MAGUNKAT A SAJÁT ÉRDEKÜNKBEN?
A What is Enlightenment? (Mi a megvilágosodás?) magazin nyári számában, annak a számunkra kissé ismeretlen szociológiai helyzetnek a fonákságáról számolnak be, hogy az utóbbi évtizedek során a sokszor túlzott dicséret állt a középpontban az USA társadalmában. A cél az volt, hogy biztosítsák az általános jó érzést, kisebb legyen a bűnözés, és általában mindenki boldog legyen.
Az eredmény, úgy tűnik, talán pont az ellenkezője…
A 70-es évektől kezdődött az a szociológiai elképzelés, hogy minél nagyobb az ember önbizalma, annál boldogabb, produktívabb és egészségesebb lesz az illető.
Így nőttek fel generációk, akik azt hallották szüleiktől és tanáraiktól, hogy alapvetően mindenki fantasztikus, és hogy ezzel jó tisztában lenni. Az 50-es években a tinik 12%-a értett egyet azzal az állítással, hogy “Fontos vagyok”, míg a 80-as évek végére meghétszereződött, a tinik 80%-a hiszi ezt. Ez a koncepció egészen a kormányzatig is elért, ezzel próbálták megelőzni a tinédzserek teherbe esését, a droggal való visszaélést, a munkanélküliséget és a bűnözést.
Az önbizalom koncepció valójában már vagy egy évszazada jelen van Amerikában, William James amerikai filozófus és pszichológus szerint ha valaki eléri a céljait, akkor növekszik az önbizalma, ha nem, akkor csökken. Nem csoda, ha őt tartjak az amerikai pragmatika atyjának. A mai világban azonban az önbizalom annyira távol áll a valóságban elért céloktól, hogy a tinik 80%-a még a kozepiskola befejezése előtt úgy gondolja, hogy fontos ember.
De mi ebben a rossz? 1970 es 2000 között több mint 15 ezer cikk született arról, hogy mi a kapcsolat az önbizalom és az élet különböző területei között. 2002-ben egy egyetemi professzor összeszedte a kutatások lényegét, mely 2005-ben látott napvilágot és számos hiedelmet megkérdőjelezett:
Amerikában ennek a generaciónak
A cikk konkluziója pedig az, hogy az eredeti pragmatikahoz való visszatéréssel talán eljutna oda ez a generáció, hogy a sokat hangoztatott “érek valamit” gondolat ne csak egy idea legyen, hanem végre aktivitássá formálódjon.
A 70-es évektől kezdődött az a szociológiai elképzelés, hogy minél nagyobb az ember önbizalma, annál boldogabb, produktívabb és egészségesebb lesz az illető.
Így nőttek fel generációk, akik azt hallották szüleiktől és tanáraiktól, hogy alapvetően mindenki fantasztikus, és hogy ezzel jó tisztában lenni. Az 50-es években a tinik 12%-a értett egyet azzal az állítással, hogy “Fontos vagyok”, míg a 80-as évek végére meghétszereződött, a tinik 80%-a hiszi ezt. Ez a koncepció egészen a kormányzatig is elért, ezzel próbálták megelőzni a tinédzserek teherbe esését, a droggal való visszaélést, a munkanélküliséget és a bűnözést.
Az önbizalom koncepció valójában már vagy egy évszazada jelen van Amerikában, William James amerikai filozófus és pszichológus szerint ha valaki eléri a céljait, akkor növekszik az önbizalma, ha nem, akkor csökken. Nem csoda, ha őt tartjak az amerikai pragmatika atyjának. A mai világban azonban az önbizalom annyira távol áll a valóságban elért céloktól, hogy a tinik 80%-a még a kozepiskola befejezése előtt úgy gondolja, hogy fontos ember.
De mi ebben a rossz? 1970 es 2000 között több mint 15 ezer cikk született arról, hogy mi a kapcsolat az önbizalom és az élet különböző területei között. 2002-ben egy egyetemi professzor összeszedte a kutatások lényegét, mely 2005-ben látott napvilágot és számos hiedelmet megkérdőjelezett:
- A túlzott dicséret alacsonyabb teljesítményt eredményez, nem vezet sikeresebb kapcsolatokhoz – sokszor ezek az emberek állítják pellengérre kapcsolatukat probléma esetén.
- Az alacsony önbizalom nem vezet korai szexuális élethez, és nem teszi az embereket agresszívvé – sőt, talán pont az ellenkezője igaz.
- A legfontosabb pedig, hogy a nagyobb önbizalom boldogsághoz vezet nem igazolódott.
Generation Me
(Én generacio) az elnevezése. A cikk konkluziója pedig az, hogy az eredeti pragmatikahoz való visszatéréssel talán eljutna oda ez a generáció, hogy a sokat hangoztatott “érek valamit” gondolat ne csak egy idea legyen, hanem végre aktivitássá formálódjon.
eredeti cikk: ARE WE FEELING TOO GOOD OURSELVES FOR OUR OWN GOOD?
forrása: http://www.enlightennext.org/magazine/j38/oconnor.asp
fordított cikk forrása: http://erikarepassy.wordpress.com/translationsforditasok/
