2012. január 19., csütörtök

Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesület
(Kiemelkedően Közhasznú Szervezet)


tanórai programajánlata


Szervezetünk látássérült „honfitársaink” érdekképviseletét látja el, melynek egyik kiemelkedően fontos eleme az, hogy csökkentsük az ép, illetve a látássérültek csoportját alkotó emberek közötti szakadékot. Sokéves tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ezek a legtöbb esetben a látássérült emberekkel kapcsolatos ismeretek hiányából származnak. Ennek felismeréseként fejlesztettük ki érzékenyítő programunk iskolákra adaptált változatát. Azt a célt szeretnénk elérni, hogy ha a gyermekek és fiatalok látássérült emberrel találkoznak, ne féljenek odamenni hozzá, és megfelelő módon tudjanak neki segítséget nyújtani, ha az szükséges. A programunkon részt vevő diákok saját élmények szerzésével tapasztalhatják meg: látás nélkül is lehet boldogulni, csak több odafigyelésre van hozzá szükség.

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy játszva, szórakozva tanítsuk, oktassuk a gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Programunk két, általában egy sötét és egy világos helyszínen zajlik; 1 osztály részére két 45 perces tanóra keretein belül.
A bemutatást látó és nem látó munkatársaink egyaránt segítik. A „sötét” helyszínen interaktív módon kerül sor különféle feladatok megoldására. Pl.: színfelismerés, tárgyak felismerése, a fehérbottal való közlekedés, sötétben való tájékozódás.
A világos helyszínen pedig megmutatjuk pl: a Braille írást, a számítógép-kezelést, melyek a vakok számára nélkülözhetetlenek.

Úgy tapasztaljuk, hogy a legnagyobb sikert a vakvezető kutya és gazdája szokta aratni. A gyermekek lelkesen simogatják a kutyát, és rengeteg kérdéssel halmozzák el gazdáját. A kutya vezetési technikáját a diákok nem próbálhatják ki, azt a kutya gazdája mutathatja be. Erre a célra egy rögtönzött tanpályát állítunk fel.

Eddigi tapasztalataink alapján a tanulók nyitottan és érdeklődéssel vesznek részt programjainkon, ahol lehetőségük van kérdéseket feltenni a látássérültek életével kapcsolatosan, mely esetenként sok eleddig tisztázatlan kérdésre adhat magyarázatot, valamint a bennük lévő szorongást, gátlást is oldani képes.

Amennyiben a programunk felkeltette érdeklődését, szívesen szolgálunk további részletekkel az alábbi elérhetőségeken:

Czagány Izabella programvezető;
tel: 06-70-387-52-61,
e-mail: erzekenyites@vgyke.com

Fodor Ágnes
elnök
Vakok és Gyengénlátók
Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

SzTFP-szavazás




Érdekes/hasznos oldalak
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...