2012. január 19., csütörtök

Kiállítás

az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában
A belépés díjtalan.
Kincsek Széchényi Ferenc térképgyűjteményéből
2012. március 14-ig,


keddtől péntekig:  9.00-17.00,
szombaton:            9.00-14.00 között.

„Nevezetes a’ földképeknek, (mappa) gyűjteménye, mely mintegy hat ezer darabra megy, ’s nagy gondal, megválogatással, és eltalált ízléssel szereztettek öszve.”
Vályi András, 1796

Gróf Széchényi Ferenc korának egyik legnagyobb, sokezer darabos térképgyűjteményével rendelkezett, amely az európai kartográfiatörténet számtalan értékét rejti magában.

A gyűjtemény tervezett katalógusának kiadása egyik célja e nagyszerű kollekció értékeinek mind a szakmai, mind a szélesebb, a régi térképek iránt érdeklődő hazai és nemzetközi közvélemény számára történő bemutatása, a teljes gyűjtemény megismertetése.


Ugyanez a célja ezen kiállításnak – ha szerényebb keretek között is –, melyet a Térképtár rendezett. A közelmúltban ugyanis a katalóguskészítés fontos állomásához, a gyűjtemény egyes tételei leírásának befejezéséhez ért. A befejezést jó alkalomnak gondoltuk arra, hogy e pompás kollekcióból válogatva egy kisebb kiállítást rendezzünk, amelyen az alapítói gyűjtemény olyan térképkülönlegességeit szeretnénk bemutatni, amelyek bizonyosan kevéssé ismertek könyvtárunk munkatársai és látogatói körében.

SzTFP-szavazás




Érdekes/hasznos oldalak
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...